A kép illusztráció...? - A Londoni Karta magyar fordítása elé

/Rácz Miklós, Kelemen Bálint Zoltán, 2015/

A címben idézett rövid figyelemfelhívással vonzó árukat megjelenítő hirdetéseken találkozhatunk utalásként arra, hogy az, ami a képeken látható, nem minden tekintetben kérhető számon a gyártón és a terméken. A kulturális örökségre vonatkozó tudás és értelmezés képi megjelenítése terén a technikai lehetőségek robbanásszerű növekedésével fokozottan érzékelhető az ehhez a kereskedelmi-jogi hátterű figyelmeztetéshez hasonló szerepet betöltő definíciók, a képekhez fűzött háttér információk szükségessége. A képi ábrázolással járó felelősséget természetesen nem háríthatjuk el egyetlen pontosan megfogalmazott képaláírással.

A Londoni Kartát összeállító szakembercsoport felismerte, hogy a kulturális örökséggel kapcsolatban nem egy-egy cégnek, hanem az e téren jártas szakemberek közösségének érdeke, hogy minél jobb tájékoztatást adjanak közzé arról, hogy a legkülönfélébb képi megjelenítésekből pontosan mi „kérhető számon” rajtuk, illetve az általuk kutatott és gondozott örökségen (1. kép).

A koncepció szinten elsők között 2006-ban éppen Budapesten bemutatott1 Londoni Karta 2009-ben született második, aktuális változata minden tekintetben szorosan kapcsolódik a 2008-as, a kulturális örökség értelmezéséről és bemutatásáról szóló ICOMOS kartához.2 A korábbi szervezeti kezdetek flandriai helyszíne nyomán Ename-i Karta néven is ismert dokumentum, mellyel azóta is állandó munkacsoport (az ICIP, az ICOMOS-nak az örökségi elemek értelmezésével és bemutatásával foglalkozó nemzetközi tudományos szakbizottsága) foglalkozik, nem tárgyalja részletesen a megjelenítés digitális vonatkozásait, azonban megfogalmazza azokat a legfontosabb alapelveket, amelyeket a Londoni Karta készítői a számítógépes képalkotás szempontjából részletesebben kidolgoztak.

A 2008-as Ename-i Karta a kulturális örökségi helyszínek helyben illetve a környezetükben megjelenő különböző eszközökkel megvalósult bemutatására és értelmezésére irányul. Az ICOMOS szervezeti keretein kívül kidolgozott Londoni Karta mögött egy 2006-ban szerveződött nemzetközi kutatócsoport áll.3 A dokumentum hatásköre első pillantásra nagyon tágnak tűnhet, hiszen ma már – és egyre inkább – az adatgyűjtés és adattárolás legelemibb lépései is digitális módszereket jelentenek, így azok bármely megjelenítése is a Karta tárgykörébe esik. Ki kell hangsúlyozni azonban, hogy a Karta természetesen nem foglalkozik az alkalmazott technikák műszaki vonatkozásaival, azok fejlesztésének kérdéseivel, és bármilyen más – pl. természettudományos – felhasználásával sem. Közvetlenül és célzottan azok a szempontok érdeklik, amelyeket e technikáknak a kulturális örökség elemeire vonatkozó felhasználása felvet, amely által maguk az alkalmazások és azok eredményei a kulturális örökségre vonatkozó tudás és ismeretanyag részeként tudnak érvényesülni. Bár az elsődleges adatkezelés és adattárolás is hangsúlyos témaköröket jelentenek, kétségtelen, hogy a Londoni Karta „megjelenítés” (vizualizáció) fogalmának középpontjában az Ename-i Karta nyomán elsődlegesen a bemutatás és értelmezés áll, melynek egyik legfontosabb területét a digitális elméleti rekonstrukciók jelentik (2.kép).

A képi ábrázolásmód technikai újításainak a valóság szemlélésére és a gondolkodásra való hatása végigkíséri a kultúrtörténetet, a számítógépes modellezés és virtualitás hatásaihoz fogható azonban kevés akad. A térképészetnek – világ minden addiginál pontosabb modellezésének – a XVII. századi Németalföldön a képekről való gondolkodásra, az ábrázolásra és az újfajta képeknek a történelem- és világképre gyakorolt hatásaira vonatkozó elemzések felidézik a mai helyzetet. „Akárcsak a természettudomány birodalmában, a szem új tanúságtétele kikezdte a történelem hagyományos tekintélyét.”4

A mai digitális rekonstrukciók meghatározó újdonsága hasonló a XVII. században a térképészetnek a festészetre gyakorolt hatásához. Míg a korábbi rekonstrukciós nézetrajzokat a néző döntően szemléltetésként értékelte, amely egy-egy kitüntetett, jól megválasztott nézőpontból készült, addig a háromdimenziós digitális rekonstrukció alapja köztudottan egy számítógépes modell, s ennek révén a szemlélő úgy érzékeli, hogy a kiválasztott tetszőleges irányú nézet mögött „tudáson alapuló visszaépítés” áll. A hagyományos makettekhez képest döntő különbséget jelent a kötött léptéktől való elszakadás: a készítési léptéket a digitális modellek esetében nem értelmezzük és nem is érzékeljük (3. kép).

A hazai elméleti rekonstrukciós gyakorlat számos eleme egybecseng a Londoni Karta megállapításaival, azonban a Kartához hasonló szintetizáló szakmai útmutató és követelményrendszer nálunk mindez idáig nem született, holott a műfaj már a kezdetektől jelen van műemlékvédelmünkben. A XX. század elején jelentős művelője Lux Kálmán, míg a II. világháborút követő időszakból kiemelkedik Szakál Ernő és Sedlmayr János e területen végzett munkássága. Főleg Szakál Ernőnek köszönhetően kerül előtérbe a pusztán képi ábrázolás mellett az elméleti rekonstrukció folyamatának szöveges ismertetése – a Londoni Karta egyik alapkövetelménye! –, amely által a megalapozó döntések ellenőrizhetővé, a különböző hitelességű elemek pedig jól elkülöníthetővé váltak.5

Szakmai szempontból – írja Sedlmayr János – két ok miatt fontosak ezen munkák: „részint úgy, hogy a hiteles kiegészítésekhez jó támpontul szolgálnak, másrészt úgy, hogy a bizonytalant meghatározzák. Azt, ami közvetlenül nem rekonstruálható, nem építhető vissza, legfeljebb érzékeltethető.”6

A műfaj másik szerepe a nagyközönség felé történő ismeretterjesztésben rejlik: múzeumok, romkertek, kiadványok szinte elválaszthatatlan részét képezik már a XX. század közepétől. Sedlmayr János elméleti rekonstrukciós rajzai kapcsán rámutattak erre a kettős felelősségre: „a műemlékekkel foglalkozóknak […] felelőssége van adott munkájukban nem csupán a kutatást segítő, de a közönséget informáló, tanító rajzokat készíteni.”7

Az 1990-es évekig a műfaj megjelenési formája a rajz és a makett. Az akkoriban megjelenő számítógépek a kulturális örökség területén is jelentős áttörést hoznak, nagy lehetőségekkel kecsegtetnek az elméleti rekonstrukciós kutatásban is. A számítógépes rekonstrukciók alapja ugyanis a háromdimenziós virtuális modell, amelyből látványtervek, metszetek, alaprajzok nyerhetők ki, a térbeli összefüggések, anyag- és fényviszonyok pontosabban vizsgálhatók8: vagyis az alkotások olyan minőségei kerülhetnek a modellezés és kutatás eszközkészletébe, melyek az egykori tárgyak, épületek, terek észlelése terén ebben a formában megközelíthetetlenek voltak, illetve csak jóval egyszerűsített formában voltak kezelhetők (4. kép).

Az elméleti rekonstrukciók műemlékes szakmán belüli megítélése mindmáig vegyes. Több szakember szakmaetikai okokra hivatkozva vagy az elméleti rekonstrukció „veszélyeitől” tartva elzárkózik a részvételtől, míg mások támogatják az alkalmazását a tudományos fejlődési lehetőségeket, és a nagyközönség vizuális igényének és információéhségének kielégítését keresve. Marosi Ernő a Velencei Kartán alapuló hitelességi szempontokat figyelembe véve 2010-ben így írt a – tudományos alapú – elméleti rekonstrukcióról: „a kiegészítésnek és értelmezésnek egyetlen legális módja, nemcsak azért, mert erőszakmentes, hanem azért is, mert nyitva hagyja a szerző vagy mások általi kontroll útját, az esetleges ismeretgyarapodás megkövetelte revízió, új hipotézisek lehetőségeit. Egyben benne rejlik a materiális rekonstrukciókkal élő műemlékvédelmi koncepciók elvileg legerőteljesebb kritikája.”9 2008-as Ename-i Karta az épített örökség fizikai megőrzésének, gondozásának szempontjain túllépve már az ismeretterjesztést érintő megfontolásokat állítja a középpontba.

A kulturális örökség számítógépes modellezése ma már rendkívül széles aktív felhasználói közösséget érint és messze kikerült a szakmai közösség berkeiből. Ezek egy része nem is veti fel a szakmai háttér vagy ismeretátadás szakmaiságának igényét és nem is szükséges ilyen mércével mérni, gondoljunk csak a modellezés olyan nép szerű, ingyenes, könnyen kezelhető módszereire, mint a Google által fejlesztett SketchUp, melynek felhasználói az épületekről, műemlékekről általuk készített modelleket a Google Earth nyilvános virtuális terében helyezhetik el (1. kép), vagy a fotókból számítógépes modellt készítő alkalmazásokra. Kétségtelen azonban, hogy nagy az igény a tudományos ismeretek közvetítésére, sőt arra is, hogy az amatőr felhasználók szempontokhoz jussanak a tudományos eredmények felhasználási módjáról, lehetőségeiről. Talán a műfaj egységes megítélésének a hiánya vezetett oda, hogy nem született hazánkban a Londoni Kartához hasonló, széles körben alkalmazható követelményrendszer, amihez igazodni lehetne és ami alapján besorolni, értékelni lehetne ezen munkákat. Így talán nem meglepő, hogy napjainkban valósággal elárasztják a közönséget a megkérdőjelezhető minőségű elméleti rekonstrukciók. Ezek egy részét lelkes, történelemszerető amatőrök készítik. Törekvéseiket üdvözölni és támogatni lehet, arról nem is szólva, hogy számos kiváló, alapos munka található köztük.

Nem lehet azonban szemet hunyni azon elméleti rekonstrukciók fölött, amelyek kiállításokhoz vagy más ismeretterjesztő kontextusban, de valójában szakember bevonása nélkül készülnek minél látványosabban, de annál megtévesztőbb kivitelben. „A tudományos alapossággal készített szuggesztív rekonstrukciókat élesen meg kell különböztetni a fiktív, spekulatív, manipulál interpretációktól”10 – hívta fel a figyelmet Vasáros Zsolt immár hat évvel ezelőtt. Mindehhez hozzátartozik, hogy a háromdimenziós modellezés és feldolgozás magas munkaigénye miatt jelenleg kevés az olyan elméleti rekonstrukciót készítő szakmai műhely – de legalább van néhány!-, amely a szükséges szakmai alapossággal tud dolgozni (5. kép).

A virtuális ábrázolás töretlenül fejlődik, „négy-öt éven belül olyan animációs filmet is készíthetünk majd, amely tökéletes illúziót ad. Egyáltalán nem leszünk képesek megkülönböztetni a valóságot az általunk teremtett világtól. Abban a percben valódi középkorrá válhat a virtuális világ.”11 – írta egy filmes négy évvel ezelőtt, és előrejelzése egyáltalán nem bizonyult alaptalannak. Ma már nem csupán kisfilmes animációk készülnek, hanem szabadon bejárható virtuális terekben is jelennek meg elvi rekonstrukciók. Az újdonságok kezelésére fel kell készülnünk, különben könnyen egy illuzórikus, megtévesztő múltban találhatjuk magunkat egy megalapozott múltábrázolás helyett. Elérkezett az idő az évszázados tapasztalatok (újbóli) összegzésére, és olyan követelményrendszer bevezetésére, amely nem csupán a szakmai szereplőknek ad eligazodást, hanem az elméleti rekonstrukciókat hobbiból készítők számára is hasznos és alkalmazható támpontot ad minőségi munka megalkotására.

A fejlődésnek, fejlesztésnek, a kísérletezésnek természetesen nem lehet és nem is szabad gátat szabni: fontos azonban bizonyos szempontokkal előzetesen számolni arra vonatkozóan, hogy az elméleti rekonstrukciós munka és annak eredménye hogyan fog tudni a kulturális örökség megőrzésének és megismertetésének érdekében legjobban érvényesülni (6. kép).

Az alábbiakban szeretnénk azon, számítógépes elméleti rekonstrukciókat készítő felhasználók, felhasználói közösségek számára, akikhez a Londoni Karta ezúton, magyar nyelven jut el – mint „Alkalmazási útmutató 1.0” – javaslatot tenni néhány alap vető kiindulópontra:

1. A kulturális örökségre vonatkozó számítógépes megjelenítés területén mind a szakemberek, mind a nagyközönség számára nyilvánvalóvá kell tenni a különbséget az

a) illusztratív-szórakoztató

b) ismeretterjesztő

c) tudományos

célú alkalmazások között.

Egy-egy adott megjelenítés, eredmény különböző kontextusokban is megjelenhet, azonban a készítőknek fontos a megjelenítés típusát, célját nyilvánvalóvá tenni maguk és a felhasználók számára. Fokozottan körültekintőnek kell lenni a tudományos vagy ismeretterjesztő céllal készült munkák illusztratív-szórakoztató célú felhasználásával kapcsolatban, és fordítva is.

2. Ismeretterjesztő vagy tudományos célú megjelenítésről abban az esetben beszélhetünk, amennyiben a bemutatás részeként szerepel

a) a megjelenítés technikai háttere

b) rekonstrukció esetén az adott helyszín, objektum aktuális meglevő állapotának a rekonstrukciós megjelenítéssel összehasonlítható (pl. nézetirány, technika) ábrázolása (pl. légi fotó vagy modell)

c) a rekonstrukció alapját képező ismeretek szintjének, forrásainak, típusainak megjelölése.

Ezen javaslatok továbbfejlesztésével, szakmai konzultációk nyomán a Londoni Karta alapjain részletes, a szakemberek szélesebb köre számára elfogadható gyakorlati útmutató segíthetné a szakterület fejlődését, az ismeretterjesztést, a számítógépes megjelenítés módszereivel végzett bemutatás és értelmezés szakmaiságát.

 

JEGYZETEK

1. Beacham, Richard – Denard, Hugh – Niccolucci, Franco: An introduction to the London Charter. The evolution of Information Communication and Technology in Cultural Heritage, Proceedings of VAST 2006. Eds. Marinos Ioannides et al. Budapest, 2006. 263–269. A Londoni Karta nyomtatott kiadása német nyelven: Befund und Rekonstruktion. Hrsg. Matthias Untermann. Paderborn, 2010. 247–252. http://journals.ub.uni-heidelberg.de/index.php/mitt-dgamn/index (2015.03.26.)

2. Kulturális örökségi helyszínek értelmezésének és bemutatásának kartája, 2008. Karták könyve. 2. bőv. kiad. Szerk. Román András, Fejérdy Tamás. Budapest, 2011. 106–112. Eredeti szöveg: http://www.enamecharter.org/downloads/ICOMOS_Interpretat ion_Char ter_EN_10-04-07.pdf (2015.02.28.)

3. A karta háttérhez ld. www.londoncharter.org. Köszönjük Sorin Hermon hasznos információit.

4. Alpers, Svetlana: Hű képet alkotni. Holland művészet a XVII. században. Ford. Várady Szabolcs. Budapest, 2000. (A térképészet hatása a holland művészetben c. tanulmány: 143–191. – idézett hely: 182.) Köszönjük Bartos Györgynek, hogy a tanulmányra felhívta figyelmünket.

5. Buzás Gergely: A múlt rekonstruálása avagy a tudós felelőssége. Műemlékvédelmi Szemle, 9, 1999, 1/2. 19–23. alapján. A rekonstrukció tudományos módszertanának áttekintésére ld.: Feld István: Kutatás – dokumentálás – rekonstrukció. Uo., 27–56. A lépésekre bontott digitális elméleti rekonstrukcióra: Rácz Miklós: A modellezés, mint az elemzés és az elméleti rekonstrukciós folyamatok bemutatásának eszköze a cseszneki vár példáján. I. Castrum, No 15. 2012. 49–60.

6. Sedlmayr János: Elpusztult épületek elvi rekonstrukcióiról. Műemlékvédelmi Szemle, 9, 1999, 1/2. 57.

7. Bujdosó Győző: Sedlmayr János Ybl díjas építész „Műemlékek elvi rekonstrukciói” című kiállításáról. Műemlékvédelmi Szemle, 9, 1999, 1/2. 139.

8. Mindehhez ld. bővebben: Vasáros Zsolt: Vizualitás, virtualitás és a Reneszánsz látványtár. Reneszánsz látványtár. Virtuális utazás a múltba. Szerk. Buzás Gergely, Orosz Krisztina, Vasáros Zsolt. Budapest, 2009. 13-45. és Rezi Kató Gábor: Előszó. Uo., 11. alapján.

9. Marosi Ernô: Kőnig Frigyes várai. In: Kőnig Frigyes: Historia picta castellorum. Erődítések és várak a Kárpát-medencében az őskortól a XIX. századig. Budapest, 2010. 17

10. Vasáros 2009. i. m. 19.

11. Magyar Ádámot idézi Gáspár Ibolya: Romból varázsolt várak. 3D-világot teremt a virtuális építészet. National Geographic Magyarország, 2011. október, 54.

 

Az ábrák forrásai:

1. Google Earth (2015. 02.28.) FodorZs. felhasználó munkája;

2. Szádvár: www.szadvar3d.hu weboldal (2015. 02.28.) SziMe3D projekt, 3D AR alprojekt. (Gál Viktor – Kelemen Bálint Zoltán – Pazirik Informatikai Kft), illetve: Gál Viktor – Kelemen Bálint Zoltán: Ledentu 3D-ben – Szádvár tömegrekonstrukciós kísérletének forrásai és látványvilága. Archeologia –Altum Castrum Online. 2014. http://archeologia.hu/content/archeologia/257/szadvaarkelemen-gal-2.pdf;

3. Keleméri Mohos-vár: http://www.mohosvar.hu/ (2015. 02.28.) (Pusztai Tamás – Pazirik Informatikai Kft);

4. Eger: Domokos György: Magyarországi erődök a 16. század második felében. Reneszánsz látványtár. Virtuális utazás a múltba. Szerk. Buzás Gergely, Orosz Krisztina, Vasáros Zsolt. Budapest, 2009. 552.: 13. kép. llusztrációk: Domokos György, Schunk Szabolcs;

5. Vitányvár: http://szime3dar.com/vitanyvar/ (2015. 02.28.) SziMe3D projekt, 3D AR alprojekt. Térszkennelés: Humansoft Kft, elméleti rekonstrukció: Pazirik Informatikai Kft, Szôke Balázs, Lukács Zsófia;

6. Sarkadi Márton: Tervek, műhelyek, fázisok - és kutatók a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetében. Reneszánsz látványtár. Virtuális utazás a múltba. Szerk. Buzás Gergely, Orosz Krisztina, Vasáros Zsolt. Budapest, 2009. 350–367.

----- 

Kézirat. A tanulmány megjelent: Rácz Miklós - Kelemen Bálint Zoltán: A kép illusztráció...? - A Londoni Karta magyar fordítása elé. In. Műemlékvédelem. LIX. évf. 2015. 1.szám 26-31.

A Londoni Karta magyar fordítása itt olvasható: Londoni Karta. A kulturális örökség számítógépes megjelenítéséről. Fordította: Kavanágh Ágnes. In. Műemlékvédelem. LIX. évf. 2015. 1.szám 32-36.

A Londoni Kartáról bővebben itt olvashat: http://www.londoncharter.org/