A füzéri felsővár kút felvonószerkezetének elméleti rekonstrukciója

/Elméleti rekonstrukció: Gál Viktor, Kelemen Bálint Zoltán, Simon Zoltán. Készült: 2012. Szöveg: Gál Viktor, Kelemen Bálint Zoltán, Simon Zoltán/

Absztrakt: A füzéri Felsővár kútjának 2012. évi feltárása során jelentős, egyedülálló régészeti leletek, a vár utolsó, Bónis-féle felújításához köthető faelemek kerültek elő. Kiemelkedő jelentőségű a kút szinte hiánytalan felvonószerkezete, de említésre méltó a számos loggiához köthető faelem, faragott oszlopok, korlátok, pallók, zsindelyek, szarufák. A füzéri Felsővárban az inventáriumok rendszerint két kutat említenek – a régészeti feltárások során mindkettőt sikerült azonosítani –, ezek közül azonban csak az egyik „eleven”, a másik ciszterna. Melyik lenne tehát a kút, és melyik a ciszterna, minden kétséget kizáróan megállapítható-e, hogy melyikhez tartozott a felvonószerkezet. Az eredeti elemek és a részletes korabeli várleltárak elemzésével kiegészítve kísérletet tettünk a felvonószerkezet elméleti rekonstrukciójára, minden számításba vehető elhelyezési lehetőséget megvizsgálva. A felvonón megfigyelhető részletek alapján arra következtethetünk, hogy az szoros szerkezeti összefüggésben állhatott a loggiával, így röviden ennek elméleti rekonstrukciós lehetőségére is kitérünk. A számos fennmaradt faelem arányrendszeri összefüggések vizsgálatát is lehetővé teszi számunkra. Kulcsszavak: várkút, kút-felvonószerkezet, elméleti rekonstrukció, inventárium, loggia

Történészi, régészeti és építészeti szakmai kooperáció eredményeként 2012. év végén készítettük el a füzéri Felsővár két palotaszárnyának elméleti rekonstrukcióját. Ebben már feldolgozásra került a korábbi kutatások eredményein túl a 2012. évi, Gál Viktor vezette feltárás (Gál-Mlakár 2013) során a felsővári kútból előkerült nagy mennyiségű faanyag, köztük a kút szinte hiánytalanul fennmaradt felvonószerkezete, valamint a palota előtt futó loggiához köthető számos faelem. Jelen rövid tanulmány a kút felvonószerkezetének elhelyezkedésével, lehetséges összeállításának módjával foglalkozik. A vár további részeinek elméleti rekonstrukciójára csak ott tér ki, ahol az összefüggésben áll a kútszerkezettel. Fontos megjegyezni, hogy a feltárások 2013-ban folytatódtak, ennek eredményei – amelyek akár felül is írhatják alábbi következtetésünket – jelen tanulmányhoz még nem álltak rendelkezésünkre, a tanulmány írásakor még folytak a feltárások.

A füzéri Felsővár alsó várudvarának Malompince előtti területén lokalizált várkútnak feltárási munkái 2005-ben kezdődtek Simon Zoltán vezetésével. Ebben az évben a füzéri Várhegy andezit sziklájában kialakított kút felső, mintegy 5 méter mélységű részét sikerült kitisztítani. A várkút feltárását 2012-ben, alpintechnikai módszerek bevonásával folytattuk. Ennek az évnek az augusztusában, több más jelentős művelődéstörténeti, régészeti, építészeti értéket képviselő késő középkori falelet mellett kerültek elő a várkút egykori felvonószerkezetének elemei is.

A leleteket szerencsés módon nagyon jó megtartású állapotban tudtuk felszínre emelni, így lehetőségünk nyílt a teljes felvonószerkezet helyszínen történő összeállítására és dokumentálására.

A szerkezet alapját két függőleges, de fordított T alakú elem alkotja, amely egyenként egy-egy robusztus, 30 x 35 cm (I. elem) illetve 30 x 33 cm átmérőjű (II. elem) és 160 cm (I.) illetve 170 cm (II.) hosszú talpfából, valamint két 160 cm (I.) illetve 170 cm (II.) magas oszlopból áll. Ezeket két-két (95, illetve 97 cm [I.], valamint 80, illetve 97 cm [II.] hosszú) könyökfa kapcsolja össze (1–2. kép).

Ezek a tartószerkezetek hordozzák a 349 cm hosszú tengelyt. A tengely 16 cm átmérőjű, nyolcszög keresztmetszetű, a tartószerkezet oszlopain kiképzett félkör alakú perselybe illeszkedik. Ezeken az illeszkedő részeken a végektől mért 49 cm, illetve 59 cm távolságokra a tengely kör keresztmetszetűre faragott. A tengely forgását lehetővé tévő 15 cm, illetve 16 cm széles, kör keresztmetszetű részei tökéletesen illeszkednek az oszlopok perselyeibe. A tengely téglalap keresztmetszetűre kialakított végeire illeszkednek a meghajtáshoz szükséges hajtókarok, melyek közül csupán csak az egyik, 60 cm hosszú darab került elő (3. kép).

A két tartószerkezet eltérő magasságú: az I. elem 175 cm, illetve a II. elem 185 cm magas. A II. elem talpfáján egy feles, függőleges belapolás található. A talpgerendáknál jelentősen keskenyebb oszlopok excentrikusan ülnek be a talpfákba oly módon, hogy az oszlop külső oldala egy síkba esik a talpfa egyik oldalával és a két könyökfa egy-egy lapjával. Az oszlopok ezen oldalán mindkét esetben egy kb. 5–6 cm-es kettős tagolású homorú visszaugratás található mintegy 70 cm-es magasságban, tehát az oszlopok keresztmetszete fölfelé minimálisan csökken.

A várkút felvonószerkezetének előkerülése után rövidesen sor került a szerkezet dendrokronológiai vizsgálatára is. Gryneaus András mintavételeit követően kiderült, hogy a felvonószerkezet megépítéséhez szükséges faanyagot 1633–45 között termelték ki, feltételezhetően egy Füzértől nyugatra elterülő, mélyebben fekvő ártéri erdőből.

A Felsővár várudvarának mélyebben fekvő, nyugati részén az inventáriumok leírásai rendszeresen két kutat említenek. A régészeti feltárás során mindkét objektumot sikerült azonosítani, majd teljesen feltárni, kitisztítani. Így derült ki, hogy az egyik „kút”, mely a déli palotaszárny alatti „Öreg pince” lejárata előtt található, csupán ciszterna volt. Az északnyugati palotaszárny alatti „Malompince” udvari fala előtt található, jelentős mélységű, sziklába vágott függőleges akna azonban valóban kútnak bizonyult. Bár a két „kút” leírásánál a 17. századi leltározók többnyire igyekeztek valamilyen módon jelezni a különbséget, az azonos terminológia használata az egyébként is igen szűkszavú írott forrásokban némileg megnehezítette annak eldöntését, hogy az egyes passzusok éppen melyik kútra vonatkoznak?

Az 1620-as leltárban (Feld–Cabello 1980, Függelék) a Malompince ismertetése után a következőket olvashatjuk:

„Az Puszta kutt Temlecz felet vagion hordo üres - No.14. Az var Piaczan vagion egy kutt, Vagion azon vasas veder lanczostul No. 1. Vagion az kutnal cheöber No. 1. Vagion az folloson felől vas horogh No. 2.”

A leírásból nyilvánvaló, hogy ekkor a két „kút” közül csak az egyik volt rendeltetésszerű használatban, a másik, a Malompince szomszédságában levő puszta volt, azt csak tömlöcként használták alkalmanként. A leltár ennek szerkezetéről semmit nem árul el.

A következő, 1623-ban készült leltár (Simon 1998, 27–40) készítője az előzővel ellenkező irányból érkezett, előbb felvette az Öreg pince előtti, 1620-ban is részletesebben leírt „kutat”, s csak ezt követően ment a Malompince előtti kúthoz.

„Az ket pinczek [az Öregpince és a Kis boltos pince]  elöt vagion egi köböl ki faragot kut Vagion raita Uy Lancz es vödör fogiatkozas nelköl” … „Ittem: Az kut mellet egi kövalu.” … „Ittem: Az Tömlöcz kut fölöt az malom pincze elöt vagion hordo üres – No:19: Es egi vas cziaklia No:1.” 

A leltározó személy a jól felszerelt, működő „kút” helyét ezúttal pontosabban megjelöli, ráadásul a mellette említett kővályú a feltárás során „in situ” állapotban elő is került, így nem lehet vitás, hogy ez a passzus a ciszternaként meghatározott objektumról szól. A leltározó most a másik kút pontos helyét is megadja: „az malom pincze elöt”. Az állapota itt 1620-hoz képest mit sem változott, a kutat továbbra is legfeljebb tömlöcként használták.

Ugyanez lehetett a helyzet még 1641-ben is, ugyanis egy ekkor kelt osztálylevélben (Simon 2000, 235–236) a várban levő tömlöcök (így, többes számban!) közös tulajdonban tartásáról is döntenek. Mivel a fent említett tömlöckúton kívül csupán egy, tömlöcként azonosítható helyiség van a várban, fel kell tennünk, hogy a Malompince előtti kutat még ekkor is tömlöcként használták.

1654-ben (Simon 2000, 237–238) a leltározó a Malompince előtti kutat ismerteti előbb, utána tér a másikhoz:

„Elöte [a Malom előtt] vagion egi kut, item ez melet mas io kut keö kavas vasas veder es lancz raita io eöregh ...”

A Malompince előtti kutat éppen csak megemlíti, a másik, jónak nevezett „kút” (azaz a ciszterna) felszereléséről azonban bővebben beszél.

1665-ben (Feld–Cabello 1980, Függelék) ismét a ciszternát ismertetik először, s csak azt követően ejtenek szót a „másik” kútról:

„Az Pincze [az Öreg pince] előt vagyon két kut, mely kutban vas lánczon le boczato vas veder vagyon, kinek párkázattya hét vas kapczokkal vadnak ösze foglalva. Az másik eleven kut fával vagyon bé Csinálva.”

Az ismét alaposabban leírt ciszterna után némi információ szerepel végre a Malompince előtti kútról is. Ezek közül a legfontosabb az, hogy ezt „eleven” (azaz saját forrással rendelkező) kútnak nevezi. Kiderül az is, hogy ez a kút akkor fával volt lefedve. 

Az 1668-as inventárium (Feld–Cabello 1980, Függelék) szövege többnyire szó szerint megegyezik az 1665-ös leltár szövegével. Ennek megfelelően a forrás új információt nem nyújt. A haladási irány azonos az 1665-ös haladási iránnyal, tehát itt is a ciszternát ismertetik először:

„Az Pinczéből [az Öreg pincéből] ki iövén elötte vagyon Kut no. 1., melyen vagyon vas láncz no. 1., az Lancz vegin vas Abronczos veder, mely kutnak parkazattyán levő kövek het vas kapczokkal vadnak öszve foglalva. Az masik eleven Kut Fa gerendakkal vagyon bé czinálva.”

A fentiek (a ciszternára és a kútra vonatkozó írott források általános értékelése: Simon 2000, 66) alapján összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az Öregpince mellett említett kútnak vasas vedre és lánca volt 1620 és 1668 között. A kőből faragott kávát csak 1623-ban említik először az írott források. Ez érthető is, mivel a ciszternából 2011-ben előkerült feliratos káva-elemen olvasható dátum 1622 (Hajdú 2012, 131, 3. kép). Mindazonáltal természetesen nem zárható ki, hogy 1622-ben csak kicserélték a kávákat. Ez a kút tehát a valóságban ciszterna lehetett. Ezt erősítik meg a ciszterna 2009–2011 között lezajlott régészeti feltárásának eredményei is, mely során a kőből kirakott ciszterna és a sziklagödör között egy 50–100 cm vastagságú döngölt agyag, azaz vízzáró réteget azonosítottunk. Másrészt az inventáriumok alapján az 1665–1668 közötti időszakban csak a másik kutat nevezik „elevennek”, illetve ez a kút/vízgyűjtő található olyan pozícióban, hogy a tető vize egy vápából könnyen ide vezethető, tehát akár ciszternaként is használható.

Ettől a „kúttól” jól megkülönböztethető a „másik” kút, amelyet 1620 és 1641 között tömlöcként használtak, és a Malompince mellett írják le. Ez a kút 1665–1668 között fával volt „bé Csinálva”, és ezt nevezik csak „elevennek”, tehát élő, friss vizet adó kútnak. Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy vizsgálatunk tárgyát jelentő „kút” az inventáriumokban szereplő „eleven kút” volt, amely közvetlenül a Malompince előtt található. Innen kerültek elő a felvonószerkezet faelemei, illetve a felette futó loggiához köthető számos faelem (oszlopok, könyöklőgerendák, könyökfák, pallók stb.).

Fel kell figyelnünk arra, hogy a felvonószerkezetet vagy annak tartozékait (láncot, vödröt) a leírások egyszer sem említik, miközben a ciszterna kapcsán a lánc és vödör mindannyiszor említésre kerül. Tovább bonyolítja az objektum megismerését a 2013. ásatási évad egyik eredménye is, mely során a Malompince előtt lévő várkútból előkerült egy vasabroncsokkal erősített, tölgyfa dongákból összeállított, mintegy 38 l űrméretű vödör.

Ennek a kérdésnek a megválaszolására az alábbiak szerint teszünk kísérletet. A Malompince melletti kutat 1641-ig tömlöckútként említik, tehát ebben az időszakban rabokat tartottak/tarthattak itt. Feltehetően ekkor is, mint 1665–1668 között, fával volt fedve. Rabtartásra kiválóan alkalmassá teszi, hogy a kút felső, 6 méter mély szakasza tágasabb, és annak csak egy szűkebb, átlag 2 méter széles része mélyül csak tovább. Az így kialakult padka (illetve az arra felfektetett padozat) alkalmas lehet rabok elhelyezésére. Fontos megfigyelni továbbá, hogy a kutat a tömlöc időszakban nem nevezik élőkútnak. Ezt alátámaszthatja a börtön funkció, ugyanis a rabok könnyen a vízbe végezhették a dolgukat, így vize fogyasztásra alkalmatlan lehetett.

1654-ben ennél a kútnál már nem említik a tömlöc funkciót, viszont megemlítik, hogy mellette van egy „mas io kut”, azaz a ciszterna. Így talán a várkút vize még ekkor sem lehetett iható. 1665-ben pedig már „eleven kút”, a vize feltehetően fogyasztható. Tehát a kutat legkésőbb 1665-ben kitisztíthatták, vizét fogyasztásra alkalmassá tehették. Az, hogy ekkoriban is fával volt fedett, nem zárja ki azt, hogy nem volt ezen egy felhajtható csapóajtó, amelyen keresztül a vödröt leereszthették. Amennyiben káva nem volt, és a kút a Malompince előtt helyezkedett el, nem volt elképzelhetetlen egy esetleges csapóajtóval történő lefedése sem. Egy másik hipotézis alapján, a várkútból előkerült négyzetes alaprajzú boronaszerkezethez tartozó, mindkét végükön csapolással ellátott faelemek a kút kávájának elemeiként értelmezhetők. A boronaszerkezet összeillesztésének kísérletei során, habár maga az összeillesztés tökéletesen nem sikerült, megállapíthattuk, hogy a „fakáva” befér a felvonószerkezet talpgerendái közé.

Mint fentebb említettük, a dendrokronológiai vizsgálatok szerint a kútfelvonó faanyagát 1633 és 1645 között vágták ki. Csupán ezt figyelembe véve a felvonó már 1645-től itt állhatott, ez egybeesik azzal, hogy 1641-ben említik utoljára tömlöcként. A felvonószerkezet működésének idejével kapcsolatban a dendrokronológiai vizsgálat és inventáriumi leírások alapján több hipotézist alkothatunk.

Ezek közül az egyik az, hogy valóban itt állt a felvonó már 1645-től kezdődően, csak az inventáriumok nem említik. A másik lehetőség, hogy a felvonó csak 1668 után került elhelyezésre (addig a faanyagot vagy a szerkezetet valahol pihentették), amikor is Bónis Ferenc zálogbirtokába került a vár, és ennek kapcsán vállalta, hogy jelentős felújításokat végeztet rajta.1 A jelentősebb javításokat és építkezést támasztja alá, hogy a loggia faanyaga a dendrokronológiai vizsgálat alapján 1661 és 1673 között került kivágásra, tehát illeszkedik a feltételezett Bónis-féle építkezésekhez, javításhoz. Továbbá látni fogjuk, hogy a felvonó egyik talpfáján található bevágásnak akár a loggiához (az 1668 utáni, vagy az azt megelőzőhöz) is lehetett köze.

Harmadik lehetőség, hogy a felvonót nem ennél a kútnál használták, hanem a ciszterna fölött. Erre magyarázatot adhat az, hogy az egyik függőleges láb miért rövidebb, hiszen a terep enyhén lejt, és a kút két oldalán a lejtésből adódó szintkülönbséget a lábak fölveszik. E lehetőség esetén azonban a vár fölégetésekor ezeket az elemeket át kellett cipelni az eleven kúthoz, hiszen onnan kerültek elő. Ez akár elképzelhető is lehet, hiszen a kifalazott ciszterna belsejébe könnyen beszorulhatott volna a talpfa, így inkább az eleven kút eltömedékelésére használták fel. De ez a lehetőség nem magyarázza azt, hogy akkor a tengelyt miért cipelték volna át? Ráadásul a facsapokat kiszedve, a robusztus tartóelem könnyen szétszedhető volt kisebb elemekre, melyeket minden további nélkül a ciszternába dobhattak volna. A ciszternából egyébként elő is került egy másik fa felvonószerkezet több mint 3 m hosszú tengelye.

Véleményünk szerint tehát az, hogy ez a felvonó a ciszternához tartozott volna, aligha tehető fel joggal. Sokkal valószínűbb, hogy az eleven kúthoz tartozott, és 1668 után biztosan itt állt és a vár 1676-os felégetésekor a loggia elemeivel együtt került a kútba, hogy azzal eltömjék és használhatatlanná tegyék. Az sem zárható ki teljesen, hogy már 1645 után is itt volt, csupán egyik ismert inventárium sem említi. Az 1665-ös és 1668-as inventáriumok részletességének tükrében talán az tűnik valószínűbbnek, hogy a felvonó csak a Bónis-féle javítások során, 1668 után, a loggia felújításával együtt került az eleven kút fölé. Utóbbi hipotézisünket támaszthatja alá, hogy az előkerült felvonószerkezet tengelyén nem figyelhetők meg kötél vagy lánc okozta kopásnyomok, amely a szerkezet használati idejének rövidségére utalhat. Extrém esetben elképzelhetőnek tartjuk azt is, hogy a megépített felvonószerkezetet soha nem használták, vagy magát a tengelyt a Bónis-féle építkezés idejében cserélték. (A dendrokronológiai vizsgálat, az évgyűrűk elégtelen száma miatt, csupán csak a szerkezet talpgerendáit érinthette.)

A fentiek alapján vizsgálatunkat a felvonó Malompince előtti elhelyezésének lehetőségeivel folytatjuk, ehhez azonban röviden ki kell térni a csatlakozó épületszerkezetek – a loggia és a palotaszárny – elméleti rekonstrukciós lehetőségeire. A palotaszárnyakból, ami számunkra jelenleg fontos, ismert a pinceszint alaprajza, az ajtók helye. A pinceszinti helyiségek fölötti födémszerkezet elpusztult, de ismert azok típusa, azonban a födémek pontos szintjére csak következtetni tudunk, illetve azok egy hibahatáron belül kiszerkeszthetők. A pinceszint fölötti palotaszint járósíkjához mérhető adat a csatlakozó kápolna, a Rimaybolt és a Virágoskert szintje. Feltehetően a loggia és a palotaszárnyak járósíkja egy magasságban lehetett, a fenti három adat alapján szerkesztett magasság látható a mellékelt ábrán (5. kép). A kútból két típusú loggiaoszlop került elő: egyik típusba tartozók jelentősen rövidebbek, változó magasságúak, könyökfa és könyöklőgerenda nélküliek. A másik típusba hosszabb, nyolcszög keresztmetszetű oszlopok tartoznak, egy darab oszlop egy, a többi két oldali könyökfával, illetve mindegyik könyöklő gerenda fészkével. Előbbiek nagy valószínűséggel a pinceszint előtt, utóbbiak a palotaszinten, az emeleten állhattak (5. kép). A pinceszinti (a loggia szempontjából földszinti) oszlopok között előkerült darabokat be tudjuk illeszteni a fenti járósíkra feltételezett loggiafödém alá, figyelembe véve a lejtős udvarból adódó eltérő pinceszinti belmagasságot is. A loggia szélességére a Malompince előtti szakaszon eligazodást adhat a Virágoskert tornácának szélessége, a loggia feltehetően ehhez igazodott. Ez esetben egy olyan mélységű loggiát kapunk, amelynek emeleti magassága megegyezik a mélységével, a Malompince előtti szakaszon pedig a magasság a mélység 2/3 része. Amennyiben a loggia oszlopait a fent leírt mélység szerinti távolságban osztjuk ki egymástól, a Virágoskert tornácától kezdődően (az emeleten ide helyezhető el az egyoldali könyökfával rendelkező oszlop), akkor szabályos, egyenlő rendben kioszthatók az oszlopok, és a loggia így a déli palota elé pont oszlopnál fordítható át. Továbbá olyan oszloptávolságot kapunk, amely a kút szélére esik. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az oszlopok letámaszkodási helyét régészeti feltárás hiányában nem tudjuk minden kétséget kizáróan igazolni, de ez a reneszánsz arányrendszeri összefüggéseket mutató szerkesztés tűnik jelenleg a legvalószínűbbnek, így ebben a rendszerben kíséreljük meg elhelyezni a felvonót.

A kút a Malompince fala és a Virágoskert tornácának fala által közrefogott részen helyezkedik el. Mint föntebb írtuk, a felső, szélesebb része kissé lejjebb beszűkül, a szűkület a Malompincétől és a Virágoskert tornáca falától a legtávolabbi sarokhoz igazodik (4.kép). A felvonó tengelyközéppontjának a kút mélyülő része fölé kellett esnie. Ez kétféle módon képzelhető el: a felvonó tengelye párhuzamos a Malompince falával, vagy merőleges arra. Amennyiben merőleges lenne, úgy a felvonó kilógna a loggia alól, és a Malompince ajtaja előtti tér (és a pince megközelíthetősége) jelentősen leszűkülne, de nem zárható ki ez az eset sem.

Valószínűbbnek tűnik azonban az első eset. Ekkor a teljes szerkezet a loggia alatt található, a felvonót a mélyebb kútrész fölé helyezve – úgy, hogy legalább az egyik talpfa szilárd talajra feküdjön – azt látjuk, hogy a talpfa vonala nagyjából egybeesik a feltételezett oszlop helyével. A két szerkezet – oszlop és felvonó – feltehetően a már meglévő kút, mint adottság széléhez igazodott, így viszont egy vonalba estek. Az oszlopot nem lett volna célszerű ráállítani a felvonó talpfájára, hiszen ekkor a két szerkezet összeépül, a vékonyabb oszlopot bemetszeni viszont nem lehetett, így a talpfából vágtak ki egy darabot. Itt kell visszatérnünk arra a megfigyelésre is, miszerint a bevágott talpfás tartóláb mintegy 10 cm-rel magasabb, mint a párja (azt kizárhatjuk, hogy a tengely ferde lett volna). Erre az adhat magyarázatot, hogy ez a láb közvetlenül a talajra ült, míg a párja a kutat teljes egészében lefedő szerkezet (födém) gerendázatának tetején állt, amely pallóburkolattal együtt kiadja a megközelítően 10–15 cm-es magasságot.

Erről a födémről azonban semmit nem tudunk, feltehetően gerendás szerkezetű volt. Azonban ezek a gerendák a Malompince falával párhuzamosan vagy akár arra merőlegesen is futhattak. Ebben az esetben a Malompince vagy a Virágoskert falában gerendafészkeknek kellene lenniük. Erre utaló nyomokat a kutatás azonban nem talált. Továbbá a kút sziklapadkáján szintén egy falazott szerkezetnek kellett volna lennie, amin a gerendák megtámaszkodnak. Ennek nyomai sem kerültek azonban elő. Így feltételezhetjük, hogy a kutat fedő fa szerkezet alépítménye is teljesen fából készülhetett. Fontos még megemlíteni, hogy a felvonó használható módon elfér a fentebb leírtak alapján kikövetkeztetett loggia járószintje alatt, úgy, hogy a loggia födémére egy kb. 30 cm vastag szerkezetet veszünk figyelembe.

Úgy véljük, hogy a füzéri vár kútjából előkerült, ritkaságszámba menő 17. századi felvonószerkezet-maradványok alapos vizsgálata és a szerkezet – az épített környezetet és a terepadottságokat is szem előtt tartó – rekonstrukciós kísérlete közelebb vihet bennünket a korabeli ácsmesterség és építészet fogásainak, megoldásainak alaposabb megismeréséhez.

 

Irodalom

FELD István–CABELLO, Juan 1980. A füzéri vár. Herman Ottó Múzeum, Miskolc. (Borsodi Kismonográfiák 11.)

GÁL-MLAKÁR Viktor 2013. Jelentés a füzéri várhegy 2012. évi régészeti kutatásairól. Castrum 2013/1–2, 125–128.

HAJDÚ Melinda 2012. A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2011-ben. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LI, 127–140.

SIMON Zoltán 1998. A füzéri vár 1623. évi inventáriuma. Műemlékvédelmi Szemle 8 (1998/1), 27–40.

SIMON Zoltán 2000. A füzéri vár a 16–17. században. Herman Ottó Múzeum, Miskolc. (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1.)

 

1 Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár P. 63. 3 cs. 51/24–29. 

 

DIE THEORETISCHE REKONSTRUKTION DER BRUNNEN-SCHÖPFVORRICHTUNG DER BURG FELSŐVÁR IN FÜZÉR

Schlüsselwörter: Burgbrunnen, Brunnen-Schöpfvorrichtung, theoretische Rekonstruktion, Inventar, Loggia

Während der Ausgrabung des Brunnens der Burg Felsővár von Füzér im Jahr 2012 kamen wichtige und einzigartige archäologische Funde zum Vorschein: Holzelemente, die mit der letzten, Bónis-artigen Restaurierung verbunden werden können. Von besonderer Bedeutung ist die fast vollkommene Schöpfvorrichtung des Brunnens, aber erwähnenswert sind auch die Holzelemente, die geschnitzten Säulen, Geländer, Planken, Schindeln und Dachsparren, die mit den vielen Loggien in Verbindung gebracht werden können.

In der Burg Felsővár von Füzér erwähnen die Inventare zwei Brunnen – während der archäologischen Ausgrabungen konnten beide identifiziert werden – von den beiden ist jedoch nur einer „lebendig“, der andere ist eine Zisterne. Können wir ohne Zweifel feststellen, welcher wohl der Brunnen und welcher die Zisterne ist, und wohin die Schöpfvorrichtung gehörte?

Mit Hilfe der Originalelemente und der detaillierten modernen Analyse der Burginventare haben wir versucht, die Schöpfvorrichtung hypothetisch zu rekonstruieren, indem wir alle Platzierungsmöglichkeiten geprüft haben. Aus den auf dem Hebemechanismus befindlichen Details können wir schließen, dass er in einem engen strukturellen Zusammenhang mit der Loggia stand. So gehen wir auch kurz auf ihre theoretischen Rekonstruktionsmöglichkeiten ein. Die große Zahl an erhaltenen Holzelementen erlaubt es uns auch, die Zusammenhänge im Größenverhältnis zu untersuchen. [Übersetzt von Jan Post]

Gál, Viktor–Kelemen, Bálint–Simon, Zoltán

-----

Kézirat. A tanulmány megjelent: Gál Viktor – Kelemen Bálint - Simon Zoltán: A füzéri felsővár kút felvonószerkezetének elméleti rekonstrukciója. In. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LII (2013), 171–179.