Füzér vára: A Felsővár északnyugati és déli palotaszárnyának elméleti rekonstrukciós kutatása

/Elméleti rekonstrukció: Kelemen Bálint Zoltán, Simon Zoltán. Készült: 2012. Szöveg: Kelemen Bálint Zoltán, Simon Zoltán/

A történelem iránt érdeklődők természetes vágya, hogy minél alaposabban megismerjék az őket leginkább érdeklő kor mindennapi életét. Az egykori mindennapi élet fontos részlete az a környezet, melynek keretei között zajlott. Tovább szűkítve a kört, különös érdeklődésre tarthat számot az adott kor épített környezete. Természetesen az épített környezetet is számos, egymástól sokszor merőben eltérő építmény alkotta: lakóépületek, szakrális építmények, gazdasági objektumok, védelmi létesítmények, a sor még hosszan folytatható lenne. A középkor alaposabb megismerésére vágyók számára egy vár már csak azért is kiemelkedően fontos eleme az egykori épített környezetnek, mert az több funkciót is betölthetett: egyszerre lehetett lakóépület, gazdasági objektum, védelmi létesítmény, sőt, tartalmazhatott szakrális célú építményeket is.

Szerencsére hazánkban is számos vár, várrom maradt fenn a középkor és a kora újkor századaiból, de – üröm az örömben – olyan egyetlen egy sincs közöttük, mely változatlan és sértetlen formában őrizné akár csak 17. századi állapotát is. Megismerésükhöz alapos, lehetőség szerint teljes körű, az elérhető források minden csoportját kihasználó kutatás szükséges, melynek eredményei végül kirajzolhatják a kutatott építmény vélt egykori képét. A hangsúly itt mindenképpen a vélt szón van, hiszen a megismerés sosem lehet teljes, annak mértéke a forrásbázisok pusztulási fokának függvénye, legfeljebb többé-kevésbé közelíthet az egykori valósághoz.

A megismerésnek a kutatás és a kutatás eredményeinek aprólékos kiértékelése által elérhető foka határozza meg azt, hogy a vélt egykori valóságot milyen módon mutatjuk be az érdeklődő közönségnek. Az utóbbi esztendőkben a laikus közönség részéről erősen megnövekedett a vizuális megismerés igénye. Ennek kielégítése alapvetően két úton-módon lehetséges. Ezek közül az egyik lehetőség az, ha a vár egykori, különböző korokban volt (elképzelt) formáit virtuális úton mutatjuk be. A virtuális rekonstrukció természetesen alapvetően a biztosan megismert, vagy legalábbis erősen valószínűsíthető részletek felhasználásával készül, de – a teljesség igényének kielégítése végett – különösebb következmények nélkül megjeleníthet olyan részleteket is, melyek elérhető ismertségi foka igen alacsony, vagy éppenséggel nulla.

A füzéri vár az ország talán leglátványosabb középkori vármaradványa – különösen az utóbbi évtizedekben – a közönség egyre növekvő érdeklődésének homlokterébe került. Ez nem csupán különösen szép fekvésének, környezetének köszönhető, hanem sok más körülménynek is. Évtizedek óta tartó régészeti kutatása – mely lassan a végéhez közeledik – egyre több, korábban ismeretlen részletét hozta napvilágra, újabb és újabb látványos elemekkel gazdagítva a várat. Ezzel párhuzamosan – ha kezdetben döcögősen is – Oltai Péter építészmérnök tervei szerint megkezdődött a romok állagvédelme, helyenként értelmező kiegészítése, sőt, egyes épületrészek helyreállítása-kiépítése is. Ez ugyancsak elősegítette annak a fokozódó igénynek a kielégítését, hogy a vár egykori formája kézzelfoghatóan is megismerhető legyen. A vélt valóság másik megjelenítési lehetősége az, ha elképzeléseinket konkrét formába öntjük, tehát a rekonstrukció nem csupán elméleti, hanem gyakorlati is, magyarul: ha a (bizonyos százalékban) elpusztult épületet teljesen egészében visszaépítjük, berendezzük és használatba vesszük.

2011-ben készült el a füzéri vár első, több korszakot is vizsgáló elméleti rekonstrukciója.1 A munka végeredményeként a vár Árpád-kori és 17. századi külső képnek, valamint a késő gótikus várkápolna belső terének virtuális rekonstrukciója valósult meg, az addig megismert adatok alapján, turisztikai-ismeretterjesztő céllal. Ez ma a füzéri Várgondnokság épületében látható állandó kiállításon megtekinthető.2

Természetesen a felhasznált források összessége sem akkor – és most sem – volt elegendő ahhoz, hogy az elméleti rekonstrukció minden ponton hiteles legyen. Egyrészt a 2011 óta napvilágra került új adatok (elsősorban a felsővári kútból és ciszternából előkerült leletek, valamint az alsóvár 2012. évi feltárása) már több ponton módosításért, pontosításért kiáltottak, másrészt továbbra is maradtak teljesen homályos pontok, melyek kitöltéséhez legfeljebb a virtuális rekonstrukció készítőinek fantáziája nyújthatott alapot.

A felsővár (pontosabban csak a felsővár északnyugati és déli palotaszárnyai3) újabb kiépítési terveinek elkészítésére felkért építész iroda4 – érzékelve egy, a sok részletében fantázián alapuló, turistacsalogató virtuális rekonstrukcióra alapozott munkában rejlő veszélyeket – 2012-ben keresett meg bennünket azzal a kéréssel, hogy az újabban előkerült adatokat is figyelembe véve pontosítsuk a vár 17. századi állapotának, azon belül is a felső vár említett két palotaszárnyának elméleti rekonstrukcióját. Ezt ezúttal nem turisztikai célzattal kellett tehát elvégeznünk, hanem a tudományos kutatás megkövetelte részletességgel és dokumentálással - kitérve a belső terekre5 is - annak érdekében, hogy terveikkel a lehető leghitelesebb helyreállítást célozhassák meg.

Lássuk most egy kicsit részletesebben azt, hogy milyen források szolgáltak ezen utolsó elméleti rekonstrukció elkészítéséhez, melyek a bizonyosan ismert részek, és melyek vezetnek az anastylosison, logikus majd totális hipotézisen és analógiák során át az „elmélet” világába!


1. A régészeti feltárások eredményei

A vár régészeti kutatása 1977-ben kezdődött, Feld István és Juan Cabello vezetésével, majd hosszú szünet után 1992 óta folyamatosan tart, kezdetben Simon Zoltán, majd az utóbbi néhány évben már Gál Viktor irányításával. A kutatások során 2005-re tisztázódott a felsővár alaprajzi elrendezése, befejeződött fennmaradt helyiségeinek megtisztítása az omladéktól. Ezt követően feltárult a korábban szinte teljesen ismeretlen alsóvár is, valamint megtörtént a felsővár ciszternájának és kútjának kitisztítása, ahonnan szinte hiánytalanul előkerült a kút teljes felvonószerkezete, illetve számos, az északnyugati palotaszárny udvari homlokzata előtt futó nyitott folyosóhoz - köthető faelem. 2012-re tehát szinte minden olyan, régészeti módszerekkel megszerezhető információ rendelkezésre állt, melyek egy alaposabb, tudományos igényű elméleti rekonstrukcióhoz feltétlenül szükségesek voltak. Ide értjük a falakon és megismert járószinteken kívül a rekonstrukcióhoz fontos tárgyi leleteket – elsősorban a kőfaragványokat – is. Mindezek nem csupán a rekonstrukció kereteit jelölték ki, hanem alkalmasak voltak metrikus összefüggések felismerésére is. A régészeti kutatások eredményei rendszeresen publikálásra kerültek6, az adatok szabadon felhasználhatóak voltak, illetve Gál Viktor rendelkezésünkre bocsájtotta a még nem publikált, munkaközi kutatási eredményeit is. Fontos ezen a ponton hangsúlyoznunk, hogy elméleti rekonstrukciónk a 2012. évvel záruló régészeti kutatásokon alapul, a feltárások 2013-ban folytatódtak – elsősorban az alsóvár területén –, illetve a tervek szerint idén kerülnek teljes feltárásra a tervezett felsővári építkezésekkel érintett területek, amely hipotézisünket módosíthatja.


2. A műszaki felmérések

A kutatások előrehaladtával párhuzamosan többször is sor került a feltárt maradványok műszaki felméréseire. Az első geodézia felvétel még 1977-ben készült, 1992-ben a FIMŰV már homlokzati felméréseket is készített, melyeket 2003-ban és 2005-ben újabb geodézia felmérések követtek. Különleges műszaki dokumentációt jelentett a kápolna falainak részletes, fotogrammetriai felmérése.7 Ide tartozik az is, hogy eddig az időpontig az ásatásokon talált közel 1000 kőfaragvány felmérése 95 %-ban ugyancsak elkészült. Munkánkhoz alapvető fontosságú volt az 1992. évi felmérés, hiszen ez még a felsővár jelentősebb helyreállítása előtt készült. Ez a legrégebbi, teljes körű, minden falszakaszt bemutató olyan felmérés, amely alapján nem csak megfigyeléseket tehettünk a mára eltakart részletek kapcsán, de mérhettünk is.


3. Az archív anyag

Néhány, mára már nyomtalanul elpusztult, de néhány évtizeddel korábban még létező részlet megismerését segítette elő az archív rajzi és fényképanyag.8 Ezek legkorábbi darabjai ugyan nem mennek vissza a 19. század második felénél korábbi időkre, mégis, számos ponton nyújtottak segítséget.


4. Korábbi elméleti rekonstrukciós kísérletek

Természetesen korábban is születtek rekonstrukciós elképzelések a várról. Soós Elemér látványos rajza9 leginkább a képzelet világából merített. Az 1930-as években lezajlott kisebb állagvédelemhez kapcsolódóan Lux Kálmán is készített – hibás – rekonstrukciós rajzokat a kaputoronyról és a kápolnáról10. 1995-ben Oltai Péter már számos régészeti információ birtokában vázolta fel a vár 17. századi állapotának képét,11 mellyel igen közel járt a leginkább elképzelhető valósághoz, Munkáját később többen alapul vették, a fent említett 2011-es elméleti rekonstrukcióhoz is kiindulási alapként szolgált.


5. Az írott források

A fenti négy kategória alapjai kivétel nélkül a (jobbára máig) fennmaradt építészeti részletek és más leletek voltak, melyek természetesen messze nem őrizték meg az egykori valóságot. Az évszázadok során teljesen elpusztult elemek megismeréséhez elengedhetetlen volt a várra vonatkozó korabeli írott források felkutatása, értelmezése és felhasználása a tudományos igényű elméleti rekonstrukcióhoz. Szerencsére a füzéri várról (jobbára életének utolsó évtizedeiről) bőséges és értékes írott források állnak rendelkezésre, s további ilyenek felkutatása ma is folyik. Ezek az írott források (különösen a várleltárak) sokszor éppen a nyomtalanul elpusztult részletekre vetítenek fényt, vagy pontosítják a máshonnan beszerezhető információkat. Az inventáriumok közül kiemelkedik az 1665. évi (illetve ennek nagyrészt átírt változata, az 1668. évi várleltár), amely a vár pusztulása előtti utolsó teljes körű leírás.12

***

Az alábbiakban néhány példával szeretnénk bemutatni a rekonstrukció kapcsán felmerült különböző kérdésekre adott válaszaink alapjait.


1. Az alaprajzi elrendezés

A felsővár észak-nyugati és déli palotaszárnyainak 17. század végi alaprajzi elrendezése a pinceszinten az elvégzett régészeti kutatások során csaknem 100 %-os biztonsággal megállapítható volt (1.kép). Problémát okozott viszont az a tény, hogy a palotaszárnyak területén lényegében csak ennek a szintnek a falai maradtak fenn, míg a 17. századi írott források alapján tudható volt, hogy mind a déli, mind pedig az északnyugati palotaszárny felső szintjén is voltak további helyiségek (2.kép). Ezek felmenő falairól nagy bizonyossággal állíthatók, hogy a pinceszinti falakat követték, de számolnunk kellett még egy-egy olyan osztófallal is, melyek alatt a pinceszinten nem húzódott fal, így az említett két falból napjainkra semmi sem maradt. E két felső szinti fal helyének meghatározására kicsit bővebben is ki kell térnünk.

Az északkeleti szárnyban a felső szinten a 17. századi leltárak következetesen négy helyiségről szólnak, a pinceszinten azonban csupán három helyiség található. Közülük a legnagyobb alapterületű, egykor dongaboltozatos „Kis pince” (P37. számú helyiség) osztatlan terének közepe táján haránt irányú, téglalap alaprajzú tufapillér került elő, mely a felette egykor húzódó – utólagos - felső szinti osztófal alátámasztására szolgálhatott. A pillér tengelye meghatározza a felette volt fal vonalát is (1. illetve 2. kép).

A déli palotaszárny kápolnától nyugatra eső szakaszán a 17. századi inventáriumok rendszeresen három, egy-egy ablakos helyiséget sorolnak fel a felső szinten. Ezek közül a keleti volt a Tárház (L43. számú helyiség), ennek pontos kiterjedése a pinceszint falaiból ismert. A tőle nyugatra eső osztatlan pincetér felezőpontjában min az északi, mind pedig a déli falon egy Árpád-kori eredetű,13 de utóbb visszabontott osztófal csorbázata látható. Tudjuk, hogy a délnyugati palotarészt az alsó szinten levő pince boltozatával együtt a 16. században gyökeresen átépítették (ekkor tűnt el a pinceszinti osztófal), de az emeleten újra két helyiség került kialakításra. A köztük levő osztófal a régi helyére épülhetett fel, s mivel alatta nem volt támasz, alighanem könnyebb fajsúlyú tufából, s talán vékonyabb is lehetett, mint elődje. Mindenesetre az emeleti osztófal a Tárháztól nyugatra eső területet két egyenlő helyiségre bontotta, melyek déli falának tengelyében nyílt egy-egy ablak.14


2. Falak anyaga

A falak építőanyaga többnyire helyi riolit és andezit, 16. századi, utólagos osztófalaknál, nyílások utólagos elfalazásánál tufa.


3. Pinceszinti és lakószinti járófelületek

A palotaszárnyak pincéinek (illetve alsó tereinek) 17. század végi járószintjei mindenütt pontosan megállapíthatóak voltak. Ezek korántsem álltak egymással összhangban, sőt egyes egységeken belül sem voltak vízszintesek. Ennek oka az volt, hogy a természetes szikla felszíne sokszor jelentős befolyással volt az egyes pincék járószintjére. A járófelület minden esetben a puszta föld volt, sok esetben (elsősorban a déli palotaszárny keleti felében) jelentős felületeken kibújt a megmunkálatlan sziklafelszín.

A lakóterek padlószintjei mindössze két helyiségben voltak egyértelműen meghatározhatóak: a déli palotaszárny legkeletibb terében, az úgynevezett „Rimay-boltban” (L50. számú helyiség), ahol megmaradt a terrazzoburkolat és a kápolnában, ahol ugyan nem maradt meg az eredeti burkolat, de a belső falak kváderezésének alsó határa jól kijelölte az egykori járószintet. A két, egymással közvetlen kapcsolatban nem álló tér járószintje lényegében megegyezett egymással, ebből kiindulva valószínűsítettük, hogy a palotaszárny felső tereinek járószintje mindenütt azonos volt. Nem mond ennek ellent semmi azon egykori terek esetében sem, ahol az alattuk levő boltozott pinceterek belmagassága – azaz boltozatuk kiszerkeszthető záradéka – pontosan megállapítható volt. A boltozat fölött létezett feltöltés valószínűsíthető vastagsága nem volt sem irreálisan vastag, sem irreálisan vékony. Az egykori járófelületek anyagára a Rimay-bolt esetében a fennmaradt terrazzo, más esetben az alattuk levő pincékből előkerült burkolótéglák alapján következtethetünk. A kápolna esetében egyikre sincs adat, de igen valószínű, hogy ott is színes téglaburkolat lehetett – a többi reprezentatív helyiséghez hasonlóan.


4. Födémszerkezetek, mennyezetek

Az inventáriumok minden esetben felvilágosítással szolgálnak az egyes helyiségek födémszerkezetéről, vagy mennyezetéről, bár ez alkalmanként csak az adott helyiség elnevezéséből derül ki („gerendás pince/palota”, „bolt”). A pinceszinten valamennyi egykor boltozott pincetérben mérhető volt legalább az egyik boltváll, ennek alapján – dongaboltozattal számolva – a belmagasságot minden esetben pontosan kiszerkeszthettük. A boltozatok tehát elhelyezhetők a fent említett, fennmaradt járósíkok alá, figyelembe véve a padló feltételezhető szerkezeti vastagságát. A három, gerendás födémű pincetér esetében az egységesnek feltételezett emeleti terek járószintje a mérvadó. A belmagasság tekintetében itt lehet néhány cm-es bizonytalanság, mivel a gerendák és a deszkázat vastagsága nem ismert (4. és 5. kép).

Az emeleti terek födémei, boltozatai esetében nagyobb a bizonytalanság. A Rimay-bolt keleti boltválla fennmaradt, ott nincs probléma. A kápolna előtti nagyterem gerendás födémének szintje a kápolna falazatának felső részén a Lux-féle helyreállítás során kialakított rézsűs falazat megbontásával remélhetőleg megállapítható lesz. Ez hozzávetőlegesen a padlás szintjét is meghatározza, melynek alapján többé-kevésbé pontosan kijelölhető a boltozott emeleti terek belmagassága is. Néhány centiméteres bizonytalanság itt is előfordulhat. Feltételezésünket megerősíti, hogy a palotaszárnyak fölött húzódó padlás valószínűsíthető szintje lényegében megegyezik a vár délkeleti oldalán található földtöltés, a falat belülről megtámasztó ú.n. Ágyúdomb magasságával, illetve a Deákház emeletének (L23. számú helyiség) magasságával – mely utóbbira a hozzá tartozó, szerencsésen fennmaradt emeleti árnyékszék magasságából következtethetünk. Mindez az említett rézsűs falazat kutatásával és a gerendafészkek feltárásával nyerhet végső alátámasztást, vagy késztethet minket a felvetés újragondolására. Az mindenesetre már most biztosan tudható, hogy e két magasság meghatározta szint alá elfér a Rimay bolt kiszerkeszthető boltozata.

A kápolna boltozatának lehetséges rendszerével Szekér György és Simon Zoltán a fentebb idézett külön tanulmányban foglalkozott. A rendelkezésre álló boltozati töredékek (számuk hiába rúg több százra) alapján egyelőre nem dönthető el teljes biztonsággal az általuk készített rekonstrukció helyessége.


5. Tető

A tető kapcsán egyedül azt állapíthatjuk meg, hogy fazsindely fedése volt, amelyet az inventáriumok is említenek, illetve több zsindely előkerült a feltárások során. A tetőszerkezet típusára, a tető formájára, az ereszmagasságra vonatkozóan hipotézisre és analógiákra vagyunk kénytelenek támaszkodni. A tető hajlásszöge vonatkozásában kétféle lehetőséget vizsgáltunk, a magasabb gótikus tetőt és az alacsonyabb barokk tetőkre jellemző hajlásszöget – hisz az utolsó, 1668 évi átépítés, amely során a loggia is újraépülhetett és a tetőt is érinthette. Az ereszmagasság kapcsán két alapvető változat képzelhető el: térdfallal és térdfal nélkül. Előbbi esetben csak bizonytalan közelítéssel élhetünk, utóbbi esetben az eresz magasságát meghatározza a fentebb leírt módon következtetett padlás járósíkja. A tető alaprajzi típusa, a tetőgerinc vonalvezetése kapcsán is számos változat képzelhető el, abszolút bizonytalan, hogy hol számolhatunk oromfallal, hol kontyolt tetővel, hol ment föl a helyiségek közötti harántfal a tetőtérbe is és jelent meg „macskajárdaként”. Az sem dönthető el egyértelműen, hogy a padlásszint fölött – kápolna kivételével – volt-e további toronyszerű tömeg a palotaszárny fölött. Amennyiben volt, az a Tárház fölött lehetett Az 1620-ban és az 1623-ban papírra vetett várleltárak említenek egy „kápolna fölött való tornyot”, amely nem azonos a kápolna padlásával), az utolsó összeírások azonban már nem szólnak erről. A valószínűségek a szerint változnak, hogy mit tekintünk prioritásnak. A tetőidomra készítettünk a fentiek alapján egy vizsgálatot, amely építési periódusonként igyekszik feltárni a tető kiépülésének lehetséges módozatait (8.kép). Az új épületrészek megjelenését eredményező építési periódusok jó eligazodást adnak abban, hogy mikor jelent meg új tetőrész, de azt természetesen nem tudjuk, hogy az új tető a régihez igazodott-e, vagy a régi épület fölött is új tetőszerkezet épült részben vagy egészben, illetve arra sem ad választ, hogy két épület építése között hányszor cserélték ki a tetőt, bontottak oromfalat. Feltételezhetjük csupán, hogy az esetleges „új” tetők a régit követték, hisz az alaprajzi és a falazott oromfalak geometriája feltehetően nem változott egy ácsszerkezeti javítás közben, így hipotézisünk azon alapult, hogy az új tető a régebbi tetőidomhoz igazodott – már a miatt is, mert a teljes újjáépítések lehetőséget egyéb forrás és adat hiányában lehetetlen vizsgálni.

 

6. A fa folyosó és kút elméleti rekonstrukciója

A palotaszárnyak előtt, az udvar felől fából készült folyosó húzódott, amelynek számos faeleme előkerült a kút feltárása során csakúgy, mint a Malompince (P32. számú helyiség) előtti kút felvonó szerkezete. Feltételezésünk szerint a fa folyosó és a kút felvonószerkezete szoros szerkezeti összefüggésésben állt egymással, az erre vonatkozó elméleti rekonstrukciót egy külön tanulmányunkban15 mutatjuk be részletesen, ezért itt csak az abban foglaltakat ismertetjük röviden. A rajzokon ábrázolt folyosó-szerkesztésünk egyik alapja az a hipotézis, miszerint a folyosó széle a Virágoskert tornáca (L30. számú helyiség) falazott falának külső széléhez igazodott (1. és 2. kép). Ez esetben érdekes arányrendszeri összefüggéseket figyelhetünk meg.16 Egyrészt a loggia szélessége az északnyugati palota előtt megegyezik a virágoskert tornácának a szélességével, amely egyúttal a folyosó belmagasságát is adja (2. és 5. kép) - mindezt az előkerült emeleti oszlopok magassága alátámasztani látszik -, másrészt ha ezt a szélességet vesszük a fa folyosó oszlopai távolságának, úgy a fa folyosó Virágoskert tornácától számított második oszlopa már a kút aknája túlsó oldalára, „szilárd talajra” esik. Ugyan ezzel az osztásközzel „tovább oszthatók” a folyosó oszlopai oly módon, hogy a folyosó átfordulásához épp oszlop essen, harmonikus belső homlokzatot biztosítva ezzel a palotának. Habár egyenlőre mindez hipotézis, azonabn fel kell arra figyelnünk, hogy ez esetben egy olyan kellően széles folyosó áll elő, amely alatt fedetten elférhetett a malompince előtt a kút szerkezete. Valószínű azonban, hogy az északnyugati palota előtti folyosó szélessége a déli szárny előtt lecsökkent, ugyanis a folyosó ily módon tud „elfutni” a déli szárnynál a ciszterna előtt, amelyet csatornás kútként említenek az inventáriumok. (Másrészt ha a déli szárny előtt is nagy szélességű folyosóval számolnánk, a várudvarból nem maradna semmi, ezt nem tartjuk valószínűnek.) Véleményünk szerint ciszterna két módon lehetett a várleltárakban jelzett „csatornás” kialakítású: vagy egy felszíni csatorna futott bele, vagy a tetőről ide vezették a vizet. Amennyiben a folyosó elfut a ciszterna előtt a mellékelt ábra szerint (1. és 2. kép), úgy a vápából a víz kitűnően összegyűjthető és egy tetőcsatornával a ciszternába vezethető. Érdemes még megfigyelnünk azt is, hogy ezen folyosó szélességek esetén a két eltérő fesztávú palotaszárny folyosókkal kiegészített szélessége már közel azonos lesz. Ennek ott lehet jelentősége, ha beigazolódik, hogy a fa folyosókkal együtt esetleg a teljes tetőszerkezetet kicserélték. Érdekes arányösszefüggést mutat még az a mérhető adat, miszerint az emelethez tartozó magasabb oszlopok17 alsó harmadolópontjában találjuk a loggia korlátjának könyöklő-fészkét.

Azon változatot, miszerint az északnyugati palota előtti folyosó szélessége a virágoskert tornáca kőfalának belső síkjához igazodott volna, kevésbé tartjuk valószínűnek, de nem zárható ki. Ha összevetjük a fafolyosó nagy valószínűséggel szerkeszthető ereszmagasságát (amely a folyosó emeleti oszlopainak a magasságából, illetve a folyosó feltételezett járósíkjából adódik) a palotaszárnyak feltételezhető tetőgeometriájával (a belső oldalon a padlásszint síkjában lehetett a talpszelemen) az adódik, hogy a folyosómagasság 2/3-nál keskenyebb folyosó nem valószínűsíthető a két palotaszárny előtt, hisz ekkor a fa folyosó teteje meredekebb lenne, mint a palota tető, tehát a telejs tömeg tekintetében a tető lefelé törne, ami ellentmond az esővíz-csillapítás igényének.

Nehezen tartjuk elképzelhetőnek azt a lehetőséget, miszerint a loggia eresze ne lett volna (közel) vízszintes, hisz a loggia járósíkja a két palota előtt feltehetően megegyezett, és közel azonos lehetett a két palotaszárny belmagassága és padlásszintje is, továbbá a fa folyosó szarufái feltehetően a padlástér járósíkja magasságában, a paloták udvari fala fölött vízszintesen futó talpszelemenhez csatlakoztak, csakúgy mint a tetőszerkezet.18 E miatt elméleti rekonstrukciónk a vízszintes eresz hipotéziséből indult ki.

A loggia nyomvonalára és szélességére vonatkozó elképzelésünk azonban jelenleg csupán hipotézis, a kérdésre végleges választ a várudvar ezen részének feltárása, a loggiaoszlopok letámaszkodási helyének azonosítása adhatja meg.


7. Falfelületek

Valószínűsíthető, hogy a várban valamennyi külső és belső falfelületet vakolat és meszelés borított. Ezek helyenként ma is láthatóak, s vakolattöredékek az ásatások során is kerültek elő. A falfelületek szinte kizárólag fehérre voltak meszelve. Kifestés minimális nyomaira a kápolna egyes boltozati bordatöredékein, illetve a nagyteremben (L45. számú helyiség) talált vakolattöredékek kis hányadán (egyszerű, keskeny vörös, illetve fekete csík) bukkanhatunk. Az inventáriumok alapján nem zárható ki, hogy a déli palotaszárny nyugati helyiségének (L40. számú helyiség) (melyet a leltárak egy-egy alkalommal „Nyulak háza”, illetve „Felső zöld ház” néven említenek) falait valamiféle színes, esetleg állatfigurákat is tartalmazó díszítőfestés borította, de erre utaló régészeti lelet nem került elő.


8. Nyílások

Itt szintén egy problematikus kérdéskörrel állunk szemben. A pinceszinten az ajtók helye és keretezésük formája – a kápolna alatti „Szalonnás pince” (P48. számú helyiség) ajtajának kivételével, amely a Lux-féle helyreállításkor nyerte el mai formáját – biztosan azonosítható. A pinceszinti terek ablakai általában megvannak – más kérdés, hogy ezeket a leltárak sohasem említik meg. Az egyetlen kivétel az északnyugati szárny keleti, úgynevezett „Malompincéje”, ahol azt sem tudjuk, hogy volt-e ablaka egyáltalán?

A felső szint helyiségei közül csak a Rimay-bolt és az abból nyíló árnyékszék ajtajának helye teljesen biztos. Bizonyosnak tekinthető a két palotaszárny csuklópontjában levő úgynevezett „Hosszú bolt” (L38. számú helyiség) északkeleti ajtajának, valamint az északnyugati szárny falazott aknájú árnyékszéke ajtajának helye is, akárcsak a nyugati árnyékszéké. (Ezekről feltehető, hogy mindkettő helyén ablak nyílt eredetileg, ugyanis mindkettő egy-egy főfal tengelyében nyílik. Ahol a (minden esetben utólagos)19 árnyékszékek kialakításakor nem volt lehetőség korábbi nyílás felhasználására – így a „Rimay boltnál” (L50. számú helyiség) is – ott az új nyílást a helyiség sarkában vágták a falba. ). Nagyon erősen valószínűsíthető a kápolna bejáratának helye, miszerint az az udvari fal nyugati felében lévő kiomlásban nyílt - keleten az oltár és a szószék lehetett. Ezt a vélekedést tovább erősíti az, hogy ha a kápolna előtti nagyterem (L45. számú helyiség) külső ajtaját ugyanerre a tengelyre helyezzük el, úgy az a tér északi falának tengelyébe esik, csakúgy, mint ahogyan a biztosan azonosítható nyílások (ilyenek a vár északkeleti részét elfoglaló, nem alápincézett terekben kerültek elő, ezeken kívül ismert a „Rimay bolt” (L50. számú helyiség) ajtajának helye, s erősen valószínűsíthető a „Hosszú bolt” (L38. számú helyiség) északkeleti falában levő ajtó helye is) döntő többsége is a falak tengelyében nyílik. Ettől csak különleges esetekben tértek el, pl. ha meglévő korábbi adottságok voltak /pl. a „Hosszú bolt” folyosóról nyíló bejárata, vagy tüzelőberendezés közeli volta /a kaputorony udvarra vezető nyílása/ esetén. A Hosszú bolt északi falában nyíló – már korábban helyreállított - emeleti ajtó keretelemei e helyen kerültek elő hiánytalanul az omladékból, s szinte teljesen bizonyos, hogy ott lett bemutatva, ahol eredetileg is állt. A Hosszú bolt déli falában volt – nyomtalanul elpusztult, csak a leltárakban emlegetett – ajtó helyét az alatta levő pinceablak tengelye határozhatja meg, s alátámasztani látszik a feltevés helyességét az is, hogy így az ajtó egyrészt a szoba északi falának tengelyébe esik, másrészt éppen szemben van az archív ábrázolásokon és rajzokon még szereplő, délre néző ablakkal is. Az e helyiségből keletre és nyugatra nyíló ajtók helyét a falak tengelye jelölheti ki, ennek alapja már csupán a másutt megfigyelhető tendencia, de figyelemre méltó az is, hogy így az ajtók ugyanabba a tengelybe esnek, mint a nyugati árnyékszék ajtaja!

Vékonyabb jégen áll az északnyugati palotaszárny három további helyiségében az ajtók lokalizálása. Annyi a leltárakból kitűnik, hogy ezek a szobák közvetlen kapcsolatban álltak egymással, az azonban nem világos, hogy dél, vagy kelet felől lehetett egyáltalán bejutni ide? Az első problémát az ajtóknak a falak tengelyeiben való elhelyezésével – mint legvalószínűbb esettel – hidaltuk át, a bejutás helye azonban sokáig nyitott maradt. Végül azért foglaltunk állást inkább a keleti oldal mellett, mert a szárny előtti kút feltárásából (mely teljes reneszánsz ablakkereteket eredményezett) ajtókeret nem került elő, a palotaszárny déli oldala előtt húzódó fafolyosó pedig befordult a keleti homlokzat elé is, aminek csak akkor van értelme, ha ezen az oldalon ajtó nyílik a palotába.

Az ablakok helyével a déli palotaszárny esetében nem sok gondunk volt. Két ablak maradványai ma is megvannak20 két további helye ábrázolásokból és archív fényképekről ismert.21 A délnyugati helyiség ablakából ugyan (az omladékból előkerült ülőpadja kivételével) semmi sem maradt, s ábrázolás sem ismert róla, de a leltárak rendszeresen megemlítik. Így nem volt más dolgunk, mint a szoba déli falának tengelyébe illeszteni egy ablakot, melyről nehezen volna indokoltan feltenni, hogy formája, vagy mérete eltért volna a többi déli ablakétól. A kápolna előtti nagyteremmel kelet felől szomszédos Ebédlőpalota (49. számú helyiség) esetében a leltárak rendszeresen két ablakot említenek meg, ezek közül az egyiknek ma is megvan a nyugati kávája és keretfészke. Itt a rekonstrukciónál a tükrözést alkalmaztuk az ablak valószínű helyének meghatározására. A Rimay-bolt rendszeresen megemlített ablakának a mára már teljesen elpusztult déli falban kellett nyílnia. Itt a sarokban levő árnyékszék kizárta, hogy az ablak a fal tengelyében álljon. A kápolnában az ablakok helye ismert.

Az északnyugati palotaszárny ablakainak helye viszont problémákat okozott - ez alól kivétel a Nyugati hosszú helyiség (L38. számú helyiség) ablakának nyílása, amely a külső tufa köpenyfalban fennmaradt. Sokáig bizonytalan volt, hogy az udvar felé vagy kifelé nézhettek a már említett, tufapillérrel alátámasztott osztófallal osztott helyiségek (L35. L36. számú helyiségek) ablakai? Ezen a helyiségekről tudjuk, hogy a „Kis pince” felett voltak és az, egykor egységes nagyobb tér kettéosztásával alakultak ki22 (3. kép). Az utolsó építési periódusban az északi szenesház (36. sz. helyiség) ablakáról nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy – mivel az udvar felé már nem fért el az átforduló falsarkon – kifelé nézett, és az 1560-as években épült falazott árnyékszéktől nyugatra helyezkedett el.

Sokkal több kérdést vet fel a 35. sz. helyiség ablaka, ugyanis falszakaszainak a hossza, valamint a külső támpillér helyzete egyaránt lehetővé teszi az udvar felé (3. kép) és a kifelé néző (2. és 7. kép) ablak lehetőségét is. Két építési periódusban vizsgáltunk a helyiség ablakainak lehetséges helyét: 1560-as évekbeli építkezéseket megelőző kor, amikor is a 35. és 36. számú helyiségek egy helyiséget alkottak, illetve az ezt követő korszak, amikor a helyiség nagy valószínűséggel ketté lett osztva. Továbbá a vizsgálathoz azzal a hipotézissel éltünk, hogy a korábbi nyílásokat később is felhasználták, és minél kevesebb új nyílást igyekeztek a falon át törni. (Teljes nyílás-befalazások és új nyílások kialakítása nehezen elképzelhető, de nem zárható ki teljesen.)

Az egyik lehetséges változat (2. és 7. kép). szerint a 35. számú helyiség egyetlen ablaka kifelé nézhetett. Ez esetben az 1540-es években az északi szenesházzal egy helyiséget alkotó palotának legalább két ablaka volt a külső falon, de az sem zárható ki, hogy a kettő között, a későbbi árnyékszék előzményeként egy harmadik ablak is lehetett (Az nem tűnik valószínűleg, hogy a középső nyílás eredetileg egy fa árnyékszék nyílása lett volna, hisz ez pont az 1540. évi helyiség tengelyébe esik). A helyiség kettéosztásakor a külső oldali ablakok megmaradtak, a 36. helyiségben felépült (esetleg egy korábbi ablak helyén) az árnyékszék.

A másik lehetőség (3.kép), miszerint a kérdéses ablak az udvar felé nyílt. Ez a következő hipotézis mentén képzelhető el. Az 1540-es években az északi szenesháznak legalább két ablaka volt, az egyik az udvar felé néző déli fal közepén, a másik a külső, északi fal közepén helyezkedett el. Az 1560-as évekbeli átépítés során a pinceszinti tufapillér fölött megépül a helyiséget kettéosztó harántfal, amely a meglévő ablakokhoz igazodik. Az udvari ablak megmarad ablakként, a külső ablak nyílását árnyékszékajtóvá alakítják, és az árnyékszéktől nyugatra a külső falban új ablaknyílást nyitnak. Végül megépül a leválasztott középső helyiség kályhája az ablakkal átellenes sarokban. (A kályha helye a fennmaradt leletek alapján lokalizálható, csakúgy, mint az északi szenesház kandallójának a helye.) A kút feltárása során napvilágra került komplett reneszánsz ablakok végül eldönteni látszanak a kérdést, miszerint az észak-nyugati palota középső helyiségének és a tőle keletre eső helyiség ablaka is dél felé nyílt.


9. Tüzelőberendezések

A 17. századi inventáriumok rendszeresen megemlékeztek az egyes helyiségek fűthetőségéről, a bennük álló tüzelőberendezés típusáról (kívül, vagy belül fűtős kemence /cserépkályha/, vagy „tüzelő hely” /kandalló/). Ezek a tüzelőberendezések természetesen a palotaszárnyak felső szintjein álltak, azok pusztulásával azonban az alattuk húzódó pinceterekbe zuhantak, ahol a régészeti kutatás során általában rendre elő is kerültek, többnyire rekonstruálható állapotban (kivétel a nagyterem (L45. számú helyiség) vitatott formájú és a Rimay-bolt (L50. számú helyiség) teljesen hiányzó kandallója, valamint a Malompince (P32. számú helyiség) feletti helyiség egyértelműen nem azonosítható cserépkályhája). A tüzelőberendezések a helyiségek egyik sarkában helyezkedtek el, a csempék, illetve kandallóelemek előkerülésének helye mindig kijelölte azokat a sarkokat, ahol ilyenek álltak. Ezek alapján jól meghatározható az egykori kémények helye még akkor is, ha ezekből semmi sem maradt, s a leltárak is csak egyszer említik meg azokat röviden.


10. A berendezés

Itt csak az épített szerkezetekre térünk térnünk ki röviden: a kápolna szószékére és oltárára. Az inventáriumok szerint a kápolnának mind a szószéke, mind az oltára falazott/faragott építmény volt. Míg az oltár helye meglehetősen kézenfekvő, formájáról semmit sem lehet tudni. Bár van néhány olyan kőfaragvány-töredékünk, melyekről feltehető, hogy a szószékhez tartozott valaha, ennek pontos formájáról sincs érdemi információnk. A szószék helye talán a kápolna északi falában fennmaradt két nagy kiomlás közül a keletihez köthető, amennyiben a nyugati a kápolna ajtaját foglalta magába. A kápolna egyéb elemei (a boltozat kivételével), így az ülőfülkék és a szoborbaldachinok szerencsére kiegészíthető állapotban maradtak fenn.


Az elméleti rekonstrukció metodikája, a dokumentáció felépítése

A vizsgált két palotaszárny elméleti rekonstrukciója a fennmaradt, régészeti kutatások során feltárt eredeti elemek (falak és leletek, amelyek köre a padlótéglától a kályhacsempéig, a kőkeretektől a vasalatokig terjed) vizsgálatán alapul, kiegészítve a mérhető anyagi maradványokat a várleltárak leírásaival és a 19. századi várábrázolások adta információkkal, összevetve a funkcionális kapcsolatok, a használhatóság, és a szerkezeti összefüggések örök érvényű törvényszerűségeivel. Az anyagi valójában már nem létező részek kapcsán analógiák, illetve logikus hipotézis által próbáltuk megismerni, megismertetni a hajdani vár két palotaszárnyát. Az ismeretlen elemek, szerkezeti egységek vonatkozásában analógiát először a vár más területéről kerestünk, ezt követően vettünk alapul általános szabályszerűségeket.

Az elméleti rekonstrukció alapját képezi egy, külön ehhez a kutatáshoz összeállított helyiségkönyv, amelyben jeleztük a jelenleg rendelkezésre álló írott és képi források, felmérési rajzok körét. A helyiségkönyv a munka során kiegészítésre került az adott térre vonatkozó hipotézisekkel, amely így végül az elméleti rekonstrukció rajzi anyagával, valamint a műleírás kiegészítő jellegű szöveges műleírásával és képi mellékleteivel együtt alkotja a teljes dokumentációt.

A fentiek alapján helyiségkönyv minden helyiség esetén két részből áll. Kiindulási alapadatokból (helyiség elnevezései, helyiségszám, elhelyezkedése, korabeli leírások, korabeli ábrázolások, az adott helyiséget feltüntető felmérési rajzok) és már az elméleti rekonstrukció körébe tartozó leírások sorából, amely a hajdani helyiség vonatkozásában a helyiség funkciójáról, mért/becsült területéről, járósík és küszöbkő mérhető/becsült szintjéről, padlóburkolatról, falszerkezetről, falburkolatról, födémszerkezetről, mennyezetről, nyílásokról, fűtőtestekről, világításról, bútorzatról hordoz anyagi valójában is fennmaradt, vagy hipotézis alapján következtetett információt.

A helyiségkönyvben, a műleírásban és a rajzokon a szöveg formázásával (dőlt betűvel szedve a hipotézis), illetve a szóhasználattal külön igyekeztünk szétválasztani az ismert elemeket a különböző módszerekkel megismerhető, de mára elpusztult épületrészektől, részletektől.

Célunk munkánk során az volt, hogy a füzéri vár palotaszárnyai vonatkozásában minél egyértelműbben szétválasszuk a fennmaradt, megismerhető részeket a hipotetikus elemektől, de egyúttal a megismerésben a lehető legmesszebb eljussunk.

 

1 Készítői: Kelemen Bálint, Mehrl Nándor. Konzulensek: Simon Zoltán, Oltai Péter, Szekér György.

2 A munkáról egy rövid tanulmány is megjelent: Kelemen Bálint: Rom-olvasás – A füzéri vár elméleti rekonstrukciója. Várak, Kastélyok, Templomok. VIII./2 (2012) 4-7.

3 A csupán a vár nyugati részére kiterjedő kiépítés a pályázati források mértékéből adódott (Szerk. megj.)

4 Hadas Építész Kft. - Vezető tervező: Rudolf Mihály DLA

5 A berendezések részletes rekonstrukcióját Lukács Zsófia DLA belsőépítész végezte, jelen tanulmány szerzői csak a belső tereknek az épület egészével való összefüggési mentén foglalkoztak.

6 A régészeti feltárások aktuális eredményeiről számos publikáció napvilágot látott. Ezek közül itt csak a legjelentősebbeket említjük meg: Feld István – Juan Cabello: A füzéri vár. Miskolc, 1980., Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században. Miskolc, 2000. (a továbbiakban Simon: A füzéri vár a 16-17. században), Simon Zoltán – Szekér György: Újabb szempontok a füzéri várkápolna építési idejének meghatározásához. In: Analecta Medievalia I. Tanulmányok a középkorról. Szerk.: Neumann Tibor. H.n. (Budapest-Piliscsaba), 2001. 203-228. (a továbbiakban Simon-Szekér: A füzéri várkápolna építési ideje), Simon Zoltán: A füzéri vár az újabb kutatások tükrében. Castrum. 1. (2005/1.) 47-66., Gál-Mlakár Viktor: Kutatások a füzéri várban, 2011. Castrum. 15. (2012/1-2.) 74-78., Gál-Mlakár Viktor: Jelentés a füzéri várhegy 2012. évi régészeti kutatásairól. Castrum. 16. (2013/1-2.), 125-128.

7 Vajda József munkája

8 Ezek legnagyobb része a Forster Gyula Örökséggazdálkodási Központ Tervtárában, illetve Fotótárában megtalálható. Többségüket a 6. jegyzetben felsorolt régészeti publikációkban közzétették.

9 Soós Elemér kéziratgyűjteménye a magyar várakról. Országos Széchenyi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Hung. 3105.

10 Ld. a 6. sz. lábjegyzetet!

11 Simon Zoltán: Füzér – Vár. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 475. Budapest, é.n. (1995)

12 Az eddig fellelt várleltárak és más, a rekonstrukcióhoz fontos információkat nyújtó írott források az 5. lábjegyzetben felsorolt publikációkban közlésre kerültek. Egy inventárium (1623-ból) szövege önállóan került publikálásra: Simon Zoltán: A füzéri vár 1623. évi inventáriuma. Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. 27-40.

13 Az építéstörténet kérdéseihez lásd Simon Zoltán 6. lábjegyzetben említett munkáit!

14 Részletesen.: Simon Z.: A füzéri vár a 16-17. században. 52-54. fotókkal.

15 Gál Viktor – Kelemen Bálint – Simon Zoltán: A füzéri Felsővár kút felvonószerkezetének elméleti rekonstrukciója. A Herman Ottó Múzeum évkönyve. Sajtó alatt.

16 Arány-összefüggések nem csupán a fafolyosó, de a két palota egyes helyiségei vonatkozásában is felfedezhetők. A feltételezett járószintek, valamint a palotahelyiségek alaprajzi ismerete alapján megfigyelhetjük, hogy a korábbi, 1400-as évek elején épített Nagyterem (más néven Öregpalota – 45. számú helyiség) feltételezhető belmagassága a palota szélességének 2/3-a, míg a későbbi, 1500 körül épült, Észak-nyugati szárnyban található 31. számú helyiség magassága megegyezhetett a helyiség szélességével – miközben a két palotaszárny padlásmagassága közel azonos szintre adódik. Ugyan ez a 2/3 arány figyelhető meg a Kápolna (46. számú helyiség) esetén is, ahol is a Kápolna hossza másfélszerese a szélességnek, a szélesség fele pedig kiadja az ablakok magasságát. (lásd 2., 4., és 5. képet) A Kápolna arányrendszeri vizsgálatával Simon Zoltán és Szekér György részletesen foglalkoztak, lásd Simon-Szekér: A füzéri várkápolna építési ideje i.m.

17 Két típusú loggiaoszlop került elő. A rövidebbek könyökfa nélküliek és mellvédgerenda fészek nélküliek, ezek lehettek az alsó oszlopok. A hosszabbak könyökfa csapolással és mellvédgerenda fészekkel rendelkeznek, ezek lehettek az emeleti oszlopok. Részletesen lásd a 15. számú lábjegyzetben említett cikket!

18 A kútból előkerült olyan faelem, amely nagy valószínűséggel a fent leírt talpszelemen lehetett.

19 Az építéstörténeti megállapítások alapjaira lásd Simon Zoltán 6. jegyzetben említett munkáit!

20A két ablak egy-egy oldalsó kávája „in situ” fennmaradt a Kápolnához (L46. számú helyiség) csatlakozó külsőfal falcsonkjaiban (L45. számú helyiség ablaka, illetve L49. számú helyiség nyugati ablaka).

21 Munkánk a nyílások helyének meghatározására korlátozódott, a nyíláskeretek kiszerkesztésére - amelyet Kovács István végezett el a meglévő nagyszámú kőelem alapján – kutatásunk nem tért ki. Jelenleg annyi bizonyosnak látszik, hogy mind a késő gótikus, mind a reneszánsz tagozatú nyíláskeret-típusokból (ez az ajtókra és az ablakokra egyaránt vonatkozik) legalább egy-egy teljes, vagy biztonsággal kiszerkeszthető példány előkerült. Ezek alapján a szerkesztési elvek felismerhetővé váltak, s azokat alkalmazni lehetett azokra a nyíláskeretekre is, melyekből kevesebb töredék került elő. Az egyes keretek, vagy kerettöredékek konkrét nyílásokhoz való kötését lelőhelyük határozta meg. Természetesen vannak olyan nyílások is, melyekhez biztonsággal egyetlen típusú kőkeret sem köthető. Külön problémát jelentenek a kápolna hatalmas ablakai. Ezekből csupán az osztósudarak töredékei ismertek, a mérművekből semmi sem került elő, itt csupán építészettörténeti párhuzamokra és analógiákra támaszkodhatunk. A nyíláskeretek és a faragottkő-anyag közzététele külön tanulmányban történik.

22 Részletesen: Simon: A füzéri vár a 16-17. században i.m. 45.

----- 

Kézirat. A tanulmány megjelent: Kelemen Bálint - Simon Zoltán: Füzér vára: A Felsővár északnyugati és déli palotaszárnyának elméleti rekonstrukciós kutatása. Castrum. 17. (2014) 41-58.